Az osztrák-magyar monarchiában 1851-ben indult el a lazaristák munkája. Slomsěk Lavant püspök alapította meg a Cilli házat Szlovéniában, és három egyházmegyés papját Párizsba küldte a noviciátusba. Ennek a három papnak a neve: Klaischer János, Horváth Jakab és Zohár Antal.
Slomsěk püspök a kultuszminiszterrel elintézte a hivatalos ügyeket és 1853. február 2-án megtörtént Cilliben az alapkőletétel. 1857. február 7-én két újabb steier pap lépett be: Desler Márton és Premoschm József, akik miután Párizsban elvégezték a noviciátust, Cillibe jöttek. Így Hirl Konrád, aki házfönök volt, haza térhetett Kölnbe.
Etienne generális atya pedig Klaischer Jánost kinevezte az osztrák irgalmas nővérek igazgatójává.
Így indult el az osztrák-magyar monarchiában a lazaristák munkája.
Mivel az osztrák-magyar tartományban egyre több egyházmegyés pap lépett be, köztük sok magyar pap is, felmerült a kérdés: az ausztriai alapításokkal párhuzamosan Magyarországon is kellene házakat alapítani, főként azért, mert a magyar püspökök is igényelték a misszióspapok munkáját. Ez bizonyos feszültséget okozott a rendtagok között. A feszültségeket XIII. Leó pápa közbenjárása oldotta meg.
Amikor 1853-ban Budapesten a Szent István kórházban letelepedtek az irgalmas nővérek, Scitowsky hercegprímás misézett és az ünnepség végén Nogáll János, a központi szeminárium igazgatója felszólította növendékeit, kérjék Istentől a kegyelmet, adja meg nekik a misszióspapi hivatást, hisz a misszióspapok kötelesek az irgalmas nővérek lelkivezetését is vállalni. Nogáll igazgató úr szavainak meglett a hatása, mert több világi pap is jelentkezett.
Csak néhány nevet említsünk: Medits Nándor, Ollé Lajos, Ürge Ignác, aki később Kínába ment, Kajdy János, Riesner Fidelis, Lemák János, Galambos Kálmán, Honheizer Gusztáv.
Ez volt Nogáll János kanonok - később nagyváradi püspök - buzdításának az eredménye. Hiszen 1899-ben már 46 magyar lazarista dolgozott az osztrák-magyar tartományban.
Végre nagy harcok után és XIII. Leó pápa közbenjárására a magyar főpapok kívánsága is teljesült, mert József királyi herceg felajánlotta piliscsabai kastélyát a misszióspapoknak, hogy letelepedjenek Magyarországon. A grázi tartományfőnök elfogadta az ajánlatot és megkötötték a szerződést, hány papnak és hány testvérnek biztosít a királyi herceg ellátást. Átalakította a kastélyt a rendtársak számára és egy kis gótikus templomot is emelt melléje azzal a meghagyással, hogy a misszióspapok kötelesek a németajkú hívek lelkigondozását is vállalni.
A piliscsabai missziósháznak Galambos Kálmán lett a főnöke.
Folytatásképpen elkezdődött Budapesten a Gát utcában is egy rendház építése 1903-ban egy nagyváradi kanonok anyagi támogatásával. Aztán 1910-ben Budapesten, a Ménesi úti ház épült fel Medits Nándor vezetésével, aki a ház főnöke lett. Így Magyarországon már három háza volt az osztrák-magyar tartománynak.
Sőt, 1912-ben a Ménesi úton felépült az appostoli iskola is a növendékek számára. 1918-ban, az első világháború végén, már a grázi vizitátor engedelyezte a magyarok számáranoviciátust. A magyar tartomány 1919-ben Vice Provicia lett Áronffy Ferenc vicevizitátor vezetésével.

1926-ban már annyira felfejldött a jelentkezők száma Magyarországon, hogy a Generális atya engedélyével megalakulhatott az önálló magyar tartomány, melynek központja Budapesten, a Ménesi úti ház lett.
A belső szeminárium igazgatója Tutz György lett, akinek már voltak tapasztalatai Grázból, hisz ott is gyakorolta ezt a hivatalt és kedvességével, finomságával mindenkit megnyert.
A magyar tartomány vizitátora Áronffy Ferenc lett, aki 1927-ben a tartományi tanács hozzájárulásával Piliscsabán megalapította a teológiát, hogy növedékeinknek ne kelljen idegen helyen végezni a főiskolai tanulmányaikat, hanem otthon, vincés légkörben.
Mivel a piliscsabai ház kicsinek bizonyult a noviátus és a teológia befogadására, 1930-ban megvásárolták Szobon a Luczenbacher kastélyt, a teológia számára. Ez egy szerencsés intézkedés volt, mert a Duna-parti kastély és a Dunakanyar nemcsak lelkileg, de egészségileg is alkalmas a fiatalság nevelésére.
Magyar földön nagyon szépen virágzásnak indult a vincés élet. Ennek gyümölcse volt, hogy 1938-ban az Eukarisztikus-kongresszus évében tizenegy ifjú lazaristát szentelt fel Angelo Rotta nuncius a nővérek Ménesi úti kápolnájában.
Így érhető, hogy egymás után nyíltak meg a házak, mert a fiatalság nagy lendülettel látott munkához.
1935-ben megnyílt a lehetőség további feladatok teljesítésére. Pásztoriban nyílt egy ház missziók tartására és ifjúság nevelésére. Rábaközben nagyszerű lehetőség nyílt egy vallási központ létesítésére az ifjúság számára lelkigyakorlatok tartásával (Kalász).
1940-ben Csepel-Királyerdő-Szabótelep. Itt csak egy bérházat sikerült szerezni őt fiatal lazarista számára, akik általában hitoktatással foglalkoztak és a szegény proletár nép gondozásával. A kommunisták ezt a házat szüntették meg legesőször.
Ez a munka folytatódott 1943 nyarán is szép eredménnyel, csak az oroszok jövetele szüntette meg. Kolozsvárról Dávid atya volt az irányítója.
Az orosz csapatok bejövetelével megrendült minden. Igyekeztek újrakezdeni, de a kommunista rendszer felfordított mindent az orosz szuronyok védelme alatt. Oda fejlődött a dolog, hogy az állam mindent elvett, ami a szerzetesi nevelést elősegítette volna. A házakat államosította, így az utánpótlást nem lehetett biztosítani. A házakat elvették, a szerzeteseket internálták és mindenki arra ment, amerre tudott, hogy megélhetését biztosítsa.
Azok szerencsétek voltak, akiket az egyházmegyék átvettek, de azok sem voltak biztonságban, mert az állam bármilyen kis hibát látott, vagy akart látni, menesztette az illetőt az egyházi "állásból".
1950. szeptember 7-én az állam a magyar püspökökkel megegyezve feloszlatta a magyar szerzetességet, feloszlatta az internáló táborokat és csak néhány intézményt hagyott az egyház kezében.
Ezekről csak a Mindszenty és a Grösz per tud valami értelmeset mondani. Hogy mi történt az Andrássy úti börtönben és más börtönökben, azt mély titok fedi, ami talán sose kerül felszínre, mert már régen a földben pihennek azok, akik tanúskodni tudnának.
Még csak annyit: a feloszlatáskor a magyar tartománynak 82 tagja volt.
Külmissziókban voltak: Tóth József (Kína, Fülöp-szigetek, Algír), Ruzsik Vilmos (Kolumbia, Párizs), Kuti Imre (Kolumbia, Honduras, Barcelona), Nagy Gusztáv (Kína, Egyesült Államok), Csorba Sándor (Kína).